Apokalipszis világ

Érkezés és távozás

Miután visszatértek Wishertől Barbecue felkereste Nee Docot. Az orvos a Damson által ejtett szúrást a különleges képességével próbálta gyógyítani, de mikor megnyitotta elméjét Barbecue felé, elvesztette az irányítást, és mindketten a világ pszichés viharába kerületek. Miközben ájultan és védtelenül feküdtek a viharban látomást láttak a dicsőséges Taoról.
Mikor magukhoz tértek Barbecue veszekedni kezdett a dokival. Nee Doc viszont ott akarta hagyni, de Barbecue nem engedte, mire a doki segítségért kiáltott. Barbecue bezárta az ajtót, ezért Wisher emberei megpróbálták azt berúgni. Végül Barbecue kinyitotta az ajtót, és a doki úgy sétált ki rajta mintha semmi sem történt volna. Butch döbbenten vakargatta a fejét.
Közben megérkezett Lars Hammer a motoros bandájával és azonnal felkeresték a bordélyházat. A bárban Barbecue beszámolt az utóbbi idő eseményeiről, és Alan Spector is átjött, hogy ránézzen a motorokra.
Barbecuenak nem volt kedve részt venni a bárkások leölésében, de nem is akarta elárulni magát, Mimit egy motorosnak álcázva kereste fel. Mivel Mimi nem teljesen vette komolyan Bright látomásban előadott figyelmeztetését, nyíltan elmondta, hogy az éjszaka el kell menekülniük, ha életben akarnak maradni. Mimi megköszönte a segítséget, és elmondta, hogy a szex kór egyre súlyosbodik, mert a kezeletlen emberek egyre aggreszívebbé válnak. Nagy szükségük lenne az orvosságra, de elmennek, és majd valahogy megpróbálnak visszatérni.
A beszélgetés alatt Lars motorosai nekiláttak a beígért dugásnak, aminek a bárkás lányok nem örültek annyira. Már majdnem harcra került a sor, amikor Lars közbelépett, és keményen visszaparancsolta embereit.

Comments

peterfy peterfy

I'm sorry, but we no longer support this web browser. Please upgrade your browser or install Chrome or Firefox to enjoy the full functionality of this site.